2010. március 10., szerda

Fokhagyma krémleves - Garffytól NEKÜNK!!!

Párom imádja a leveseket, a krémlevesektől kezdve a húslevesekig bármi jöhet. Hétfőn itthon voltam, agyaltam azon, hogy mi is lehet az, ami jó lesz két napra (hétfő esti vacsira, keddi ebédre mindkettőnknek) Mélyhűtő ürítési projectemben részt vett a másodikként elkészülő hurka, idén az utolsó már, inkább a friss üde ízeket várjuk nagyon. Négy tojásfehérje is kikerült a mélyből, ebből lett a Pavlovám, de mi az, amihez nem kell boltba mennem, és itthon van hozzá minden?? Sok mindenen agyaltam, majd rájöttem, Peti régóta szeretne fokhagyma krémlevest enni, így felugrottam a miner.hu-ra, beírtam a leves nevét, és kidobott sok-sok blogger társamat, majd Garffyka oldalán szembe jött velem Ő, az igazi. Na persze csak a fokhagymalevesek terén, mert más téren már foglalt ez a poszt természetesen ;)


Hozzávalók:
  • 2 fej fokhagyma
  • 5 dkg vaj
  • alaplé
  • 2-3 dl tej
  • só, bors, szerecsendió
  • 1 natúr tömlős sajt, vagy 2-3 macisajt

A vajat felhevítem habzásig és a fokhagymát összetörve egy percig pirítom rajta. Kb. fél-háromnegyed liter alaplével felöntöm, fűszerezem. Forrásig főzöm, majd a tömlős sajtot belenyomom és addig kevergetem, amíg a sajt el nem olvad. Ezután felöntöm a tejjel és főzöm még egy kicsit.
Az eredeti recept szerint botmixerrel össze lehet ezután turmixolni, de mi szeretjük a fokhagyma darabokat a szánkban érezni, így ez nálunk elmaradt.



Snidling darabokat a végén még lehet bele rakni. Fokhagymás pirított kenyérkockákkal ettük, mely nem is kenyérkocka, hanem kifli karikákra vágva, fokhagymával kikevert olívával megkenve és sütőben megsütve (ez másnap is isteni finom ropogós, ma ez a reggelim is finom teával).

3 megjegyzés:

  1. Hű! Nagyon örülök, hogy ilyen sikere volt a fokhagyma krémlevesnek! :)
    Mi is nagyon levesesek vagyunk, lehet krém- vagy másfajta leves, csak legyen :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Garffyka!

    Üdvözöllek Nálam!
    Kinéztem ám már az almakrémlevesedet is :)

    Üdv: Hugi

    VálaszTörlés
  3. Hugi!A Te levesed is nagyon fini lehetett!:-)

    VálaszTörlés