2010. március 27., szombat

Joker falatok

Ezt az ételt még nagyon régen anyu ette valahol vendégségben, és megszerette, ezért nálunk is bevezette. A joker falatok egyébként a brassói egy zöldséges változata, Peti szerint azonban ez nem brassói :))) Pedig igen, ugyanaz az alap, csak zöldségeket is teszek bele, füstölt sonkával egyetemben. Isteni, nekem így jobban ízlik, bár a brassóit is nagyon szeretem, valószínűleg a sok fokhagyma és majoranna miatt.


Hozzávalók:

  • 70 dkg sertés lapocka
  • 2 fej fokhagyma
  • olaj, só, bors, majoranna (SOK)
  • 25dkg gomba
  • 20 dkg borsó
  • 20dkg füstölt tarja

A zúzott fokhagymákat megpirítjuk az olajon, majd a kockára vágott húst rátesszük, és fehéredésig pirítjuk. Ezután ízesítjük, só, bors, majoranna. A zöldségeket pedig ezek után tesszük bele, én először a a tarját, gombát szoktam, majd amikor már picit megpirultak, akkor egy kis vizet öntök rá, és jöhet a borsó is. Lefedve kis lángon párolom, majd amikor már minden hozzávaló megpirult, leveszem a fedőt, és elfőzöm róla a levet.
Sült krumplival szoktuk enni, ehhez azonban nem mirelitet szoktam, hanem a kockára vágott krumplikat sós vízben megfőzöm, roppanósra, majd ezt sütöm ki. Sokkal finomabb, ahogy a krumpli külső kérge ropog, a belseje pedig lágyan omlik szét.




Ehhez kötelező számomra a kechup, ebből is a Heinz-et szeretjük. Nincs benne tartósítószer, és nagyon sűrű, jó állagú.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése