2010. december 12., vasárnap

A 100.


Ez a 100. bejegyzésem. Gondolkodtam, hogy legyen-e ez külön bejegyzés, és írjak erről valamit, de aztán a mai nap megoldotta ezt a kérdést. Pont ma voltam úgy, hogy le tudtam fotózni a konyhát, igaz, még nem 100%-os készültségében, mert nem volt idő mindent a helyére tenni, és pont sütés közben is voltam, de mivel volt fény, így megtettem.

Legyen ez a bejegyzés a konyhának szentelve, hisz a blog is ebből táplálkozik.

A konyhámról: több álmom is teljesült vele. Hatalmas munkapult, a kedvenc színeim vannak benne, az ablakom párkányán elférnek a fűszernövényeim, és ez az ablak a munkapulttal együtt van. A mosogatóm nagy, és a sütő is az, amit megálmodtam.

A legfőbb álmom is teljesült, és már éltem is vele: a cicámat az ablakon tudom beengedni. Tudom, hogy gyerekes, de ez is fontos volt nekem.

Szóval minden megvalósult, amit szerettem volna. Nagy segítségem volt a sógorom személyében, aki ezzel foglalkozik, így amit mi megálmodtunk, azt Ő kivitelezte, és párom unokatestvérével összerakták nekünk.





Fogadjátok szeretettel. Természetesen hozok majd még képeket, amikor meglesz a karácsonyi díszítés is, és a szakácskönyvek is a helyükön lesznek.





5 megjegyzés:

  1. Gyönyörű konyhád van! :) A fehér most nekem is nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen :)
    nagyon agyaltunk, még a vajszín volt versenyben, de emellett döntöttem :)))

    VálaszTörlés
  3. Hugi!Nagyon szép lett!Sokat dolgoztatok rajta, de megérte!Süssél, főzzél finomakat benne!Pusziiiii

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Nagyon szép lett!:)Mostmár sütögethetsz ismét finomakat...Csak azt bánom, hogy már kostolót nem tudsz hozni mint régen:)Puszi! Anita

    VálaszTörlés