2010. december 11., szombat

Újra itt!

Kissé elcsúszott a visszatérésem. Mentségemre legyen mondva, nagy változások részese lettem az elmúlt két hónapban.
Beköltöztünk a házikónkba, közben új munkahelyem lett, új lehetőségek találtak meg. Ezek érthetően elvették az időmet a konyhától, a blogozástól, megszokott napi barangolásaimtól bloggertársaim oldalán, így az új receptek is elmaradtak, melyek alkotásra késztettek engem a konyhában. A főzést nagyon minimálisra vettem, próbálok hozzászokni az új életritmushoz, mivel öt éven keresztül teljesen más életet éltem, mint egy normális munkarendben dolgozó.

Még a nagy változásaim előtt egy lelkes csapat része lehettem, igaz, nem tudtam aktívan részt venni az utolsó részében a dolgoknak, de úgy érzem, hogy amennyit tudtam, megtettem. A lényeg: egy ideje láthatjátok oldalamon a kampány logóját, KIFŐZTÜK, ebben a projektben vehettem részt, mely a nehéz helyzetben lévő gyerekek étkeztetésére gyűjt. Az akcióról bővebben a linken tudtok tájékozódni.

Számomra ez egy fontos dolog, így ezúton is köszönöm meg Szepykének és társainak, hogy részt vehettem ebben.

A sütim, merthogy mi mással indulhattam, nagymamám egy régi receptje, ami a gyerekkoromat idézi. Remélem egy páran ki fogják majd próbálni, és be is számolnak nekem arról, hogy milyen volt, tetszett-e nekik.

A sütést még nyáron ejtettük meg, anyummal sütöttem, mivel akkora félelem volt bennem, hogy kellett egy bátorító profi mellettem. Hiszen ezt a nagymamám sütötte, aki süti mester volt, hogy jövök én ahhoz, hogy az ő remekművét ugyanolyan finomra megsüssem??? Azt mondhatom, Mama mosolygott a Mennyországban, mert sikerült az Ő ízeit visszahozni az akkori konyhámba, ami egyben az Ő volt konyhája volt.
A sütit megtalálhatjátok az említett linken úgy, hogy felajánlást tesztek a kiadványra, és így megkapjátok több mint 100 blogger társam fantasztikus receptjét. Ha esetleg nincs még karácsonyra ötletetek, akkor tegyétek meg a felajánlást, remek ötleteket kaphattok, és egyben egy kisgyermek életét is könnyebbé teszitek.

A sütit természetesen posztolom én is, hisz csak én sütöttem ;)


Remélem a havi bejegyzéseim száma hamarosan a régi lesz, mivel újra erős késztetést érzek arra, hogy ne a megszokott ételeket, sütiket készítsem.

Ma este is hoztam egy sütit, ezt a következő bejegyzésemben találhatjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése