2013. december 18., szerda

Mákos kalács




... lánykori nevét Mákvirág :))

Doctor Peppernél jött velem szembe ma ez a recept, hogy emlékeztessen a tavaly előtti hullámra. Mindenki megcsinálta, aki élt és mozgott, én is sütöttem. Most a facebookon újra felelevenítette nekünk a receptet, én pedig megsütöttem. Minden volt itthon hozzá, vacsira, holnap reggelire (főleg, hogy CTG-re megyünk, Benit remélem megmozgatja) is jó lesz.

Hozzávalók:
4 dkg élesztő; 3,5 dl tej, 1 kiskanál cukor, 2 evőkanál liszt, 50 dkg liszt, 5 dkg cukor, 2 evőkanál olaj, 1 csipet só.
A töltelékhez: 15 dkg mák, 10 dkg cukor, 2 dkg vaníliás cukor, 1 citrom héja, 
5 dkg vaj, 1 tojássárgája.

A tejet meglangyosítom és 1 kiskanál cukorral, az élesztővel, valamint a 2 evőkanál liszttel összekeverem, majd hagyom felhabosodni.
Amíg felfut az élesztő, a többi hozzávalót kimérem, dagasztó tálba rakom, majd az élesztős tejjel bedagasztom. Mivel én dagasztó géppel csinálom, így közben tudom a mákot darálni, melyet a cukorral együtt szoktam megtenni, így könnyebb a gépnek is, meg finomabb lesz a töltelék is. A töltelék többi hozzávalóját is hozzákeverem a mákhoz.
Amikor finom ruganyos a tészta, lisztezett felületen kinyújtom téglalap alakúra, fél ujjnyi vastagságúra.
A megolvasztott vaj felével megkenem a tésztát, majd megszórom a mákos töltelékkel, utána meglocsolom a maradék vajjal. A hosszabbik felénél fogva feltekerem, majd sütőpapírral bélelt tepsire fektetem óvatosan úgy, hogy kör alakot formázzon, a két végét összedolgozom és 1-2 centinként bevagdosom. 




A mákvirág verzióhoz jobban be kell vágni a tésztát, majd kihúzni egy kicsit a tésztát.



30 percet kelesztem, a tojássárgáját kis vízzel összekeverem, és lekenem vele a kalácsot, majd előmelegített 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt készre sütöm.

Természetesen ennek a receptjét link formájában ideteszem, ha valaki azt a verziót szeretné kipróbálni.


2013. december 17., kedd

Mogyorós csók




Virágnál találtam meg gyerekkorom kedvenc sütijét. Igaz, ezt mi nem házi verzióban ettük, hanem nagymamám vette mindig a boltban. Tényleg, lehet még kapni???

Amikor megláttam Virág facebook oldalán, egyből tudtam, hogy megcsinálom. Igaz, mogyoró nem volt itthon az első sütéshez, de dió igen, mivel Anyósom rendszeresen meglep minket vele, és csak csipegetéssel nem fogy. Na, az egész készletet elhasználtam :))) Jelentem, nincs diónk ;)


Hozzávalók:
5 tojásfehérje, 35 dkg porcukor, 35 dkg darált török mogyoró/dió, 1 kiskanál fahéj, 1 citrom reszelt héja.

Vízgőz fölött kemény habot verek a fehérjéből, majd apránként adagolom hozzá a porcukrot. Leveszem a gőzről és fakanállal vagy szilikonlapáttal körkörös mozdulatokkal beledolgozom a többi hozzávalót.
Kiskanállal halmokat rakok szilikonos sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd 150 fokos sütőben 12-14 perc alatt kiszárítom őket.
Akkor jó, ha belül lágy, kívül roppanós.

Kétszer sütöttem, első alkalommal dióból, a második alkalommal török mogyoróból. Nekem a mogyorós az igazi, szerintem az is sikerült jobban, párom a dióst és a mogyoróst is a kedvencei közé sorolta. Bevallom, Neki csináltam igazán, megérdemli ;)

A diósról nem csináltam képet, arra nem voltam büszke, nagyon kis laposak lettek, a mogyorós meg egyáltalán nem hasonlított a Virágnál látott képekre. A különbség oka: a tojásfehérje felverésében volt. Először nem vertem túl keményre, egyből beleraktam a porcukrot, így nem lett nagyon kemény, inkább picit lágyabb anyagot kaptam. Második alkalommal, a mogyorósnál először felvertem a habot kőkeményre és utána kezdtem el beledolgozni a porcukrot. Így szebb lett az állag, de szerintem túlvertem a habot. Harmadjára már jó lesz ;)

2013. november 30., szombat

Arsenal torta




A torta a szokásos piskótával készült, a krém azonban új, Petu barátnőmtől kaptam a receptet.

Krém:
6 dl tejszín, 40 dkg étcsoki.

A tejszínt kis lángon elkezdem melegíteni a nagyobb darabokra tördelt étcsokikkal. Nem kell felforralni, csak annyira, hogy felolvadjon benne a csoki.
Éjszakára hűtőbe teszem, majd másnap a piskóta megsütésekor habverővel tömör krémmé keverem.

Ha valaki szereti az édes krémeket, akkor mehet bele cukor is ízlés szerint.

A máz: fondant.
Krém: tejszín + csoki
Piskóta: a jól bevált piskóta receptem.


 A tortát a másik nagy tortás barátnőmmel, Petuval csináltuk. Állapotom miatt a főszerep rá hárult, de azért hősiesen álltam a sarat a viszontagságok ellenére is. (áramszünet piskóta sütés közben, 3 óra malmozás emiatt, macska eltűnik a zárt házban és a szívroham jön rád, stb. stb.)


BOLDOG SZÜLINAPOT SZERELMEM!!!

2013. november 24., vasárnap

Egyben sült csokitorta




Egy kedves régi ismerősöm egy-két éve végre nekibátorodott, hogy a receptjeit megjelenteti netes oldalakon. Sok receptjét elkészítettem már, egyiket sem bántam meg, így amikor az egyik nagy receptgyűjtő oldalon megjelent ez a csokitorta, egyből tudtam, hogy meg kell csinálnom!

Hozzávalók:
12,5 dkg vaj, 37,5 dkg étcsoki (minimum 45%-os), 17 dkg barna cukor, 17 dkg finomliszt, 8 dkg darált mandula (én most ugyanennyi dióval csináltam, nem volt itthon mandulám), 2 ek tej, 5 tojás.

A sütőt előmelegítem 170 fokra.
Gőz fölött a vajat és a csokit megolvasztom, összedolgozom. Ezután a többi hozzávalót is beledolgozom. A tojást inkább a végén, hogy a meleg csoki miatt ne legyen gond.
Kapcsos tortaformát vagy kikenek, vagy szilikonos sütőpapírral kibélelek és beleöntöm a masszát.
Sütőpapírral letakarom a tetejét és légkeveréses üzemmódban 40 percet sütöm.

Hagyom kihűlni, majd hűtőbe teszem, hogy teljesen megdermedjen.

Forró vízbe mártott késsel felszelem és frissen felvert tejszínhabbal tálalom. Tálalhatsz hozzá vanília fagylaltot is.



Forrás: Vivica

Almás-mákos kevert süti



A kedvenc kevert sütim. Annyira egyszerű, hogy barátnőm, amikor elkérte a receptet, a 4 éves kisfiával csináltatta meg az előre kikészített alapanyagokból, teljes sikerrel!!!

Igazi őszi-téli süti, én, aki nem vagyok édesszájú, több darabot ettem meg egymás után belőle.

Hozzávalók:
4 egész alma lereszelve, 3 evőkanál lekvár (szilvával csináltam), 1 bio citrom lereszelt héja, 1 tasaknak megfelelő vaníliás cukor (én házit használok), 2 bögre mák ledarálva, 3 egész tojás, 3/4 bögre porcukor, 1/4 bögre olaj, 1 teáskanál szódabikarbóna.

A sütőt 180 fokra előmelegítem. A hozzávalókat egy nagy tálban alaposan összedolgozom, majd egy közepes méretű tepsibe öntöm. A tepsit előtte érdemes vagy kikenni, vagy szilikonos sütőpapírral kibélelni.
25-30 percig sütöm, én kicsit masszosra hagytam, úgy szeretem a kevert sütiket.


Aki szereti az édeset a savanykás ízzel, annak ajánlom, csináljon hozzá citrommázat is. Nekem ezzel együtt volt teljes ez a süti, páromnak enélkül jobban ízlett.

Citrommáz:
hozzávalók: 1 citrom leve, annyi porcukor, amennyit a lé felvesz.
A citrom levét kifacsarom egy tálkába és elkezdem hozzá dolgozni a porcukrot addig, amíg sűrű massza nem lesz belőle.

A kisült sütire kenem a mázat, majd szelem.



Marengo csirke




Tökéletes vasárnapi ebédnek valót találtam a Kifőztük oldalon. Mondjuk egy meleg nyári napon nem tudom elképzelni, hogy megenném, de egy ilyen borongós, szürke napra ideális választás J

Gyöngyhagyma, bor, csirke = telitalálat nálunk.


Hozzávalók:
1 egész konyhakész csirke vagy 4 egész csirkecomb, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál ecetes gyöngyhagyma, 1,5 dl félszáraz rosé, 25 dkg gomba, 3 db paradicsom vagy 1 konzerv egész paradicsom, só, bors, kakukkfű, bazsalikom, kevés liszt, 8 evőkanál olíva olaj.
Tálaláshoz: adagonként 1db tojás, 2 toast kenyér.

A csirkét feldarabolom, tisztítom, sózom, borsozom, majd félrerakom. A gombát és a paradicsomot felszeletelem, a vöröshagymát feldarabolom.
A csirkerészeket lisztbe forgatom, olajon minden oldalukon megpirítom, majd kiveszem őket az edényből. A fennmaradó zsiradékon megpirítom a vöröshagymát, hozzáadom a gyöngyhagymát és a gombaszeleteket is. Amikor a gomba levet eresztett, mehet bele a paradicsom, a fűszerek és a bor, majd az előpirított húsdarabok.
Fedő alatt takaréklángon 30-40 perc alatt készre főzöm.

Tálaláskor egy-egy tükörtojást teszek tányéronként a húsra. Pirított toast kenyeret adok mellé.


Forrás: kifőztük

2013. november 23., szombat

Sajtos-brokkolis nyárs




Itt a brokkoliszezon, és itt volt ez a jó kis recept. Nem tudtam ellenállni, így utólag azt mondom, nagyon jól tettem. Kicsit macerás az elkészítés, de szerintem bevállalható. Azért ne egy 10 órás munkanap végére tervezzétek be ;)
A nyárson való sütés variációja végtelen, bármit ki tudtok sütni ilyen módon. Én már tervezem a gomba-camambert variációt.

Hozzávalók 4 személyre:
brokkoli 40 dkg, sajt (kecskesajt vagy camambert vagy trappista, amit szeretünk),
panírozáshoz: liszt, tojás, prézli.
Nyársak.

A brokkolit kisebb rózsákra szedem és sós vízben félig megfőzöm. A nyársa húzandókat azonos méretűre darabolom, a brokkolikat érdemes a száruknál egyben hagyni.
Váltakozva felhúzom őket egy fa nyársra, majd a szokásos módon bepanírozom.



Süsd ki olyan módon, ahogy szoktad a panírozott húsokat. Én egy ideje igyekszem az olajban való sütést kerülni és sütőben sütöm kicsi olajjal megspriccelve a panírozott ételeket. Így is tökéletes az íze, talán a színe nem lesz olyan szép, de ez csak a fotókon látszik, az ízén semmit nem ront. 

Kukoricás rizzsel tálaltam, utólag megállapítottuk, hogy egy tartár vagy fokhagymás tejföl még jó lett volna mellé, majd a következő alkalommal ;)


Jó étvágyat hozzá :)