2010. május 23., vasárnap

Rakott kel


Ezt a receptet anyukámtól tanultam. Tudom, hogy nem egy extra étel, de sok ember pont az ilyen alap recepteket nem ismeri, vagy nem áll neki. Nagyon kiadós egytálétel.
Az első próbálkozásaim között szerepel ez az a fogás. Nekem az otthoni ételek terén kiemelt szerepet játszik.

Hozzávalók:
- 0,5kg darált hús
- 1 fej vöröshagyma
- másfél bögre rizs
- só, bors, pirosarany
- 1 fej kelkáposzta
- tejföl
- prézli


A leveleire szedett kelkáposztát sós, biomixes vízben megfőzzük. A vöröshagymát felaprítjuk, majd olajon megpároljuk, ezek után a darált húst és a rizst is hozzátesszük. Akkor jó, ha a rizs és a hús is szépen megpirult, kifehéredett. Ezek után jöhet az ízesítés, és annyi vízzel felengedni, hogy a rizs kellőképpen meg tudjon puhulni, sőt, inkább egy kicsit szaftos is maradhat.
Amikor a rizs megpuhult, hagyjuk egy kicsit pihenni. Addig szedjük ki a káposztát a főzőléből, és kenjünk ki egy nagy jénait olajjal, majd szórjuk meg prézlivel.
Ezek után megkezdhetjük a rétegezést. Egy adag rizses hús, majd rá egy sor káposzta, erre mehet tejföl is akár. Aztán addig folytassuk a rétegezést, amíg el ne fogynak a hozzávalók. A fontos, hogy felülre kerüljön a káposzta, amit locsoljunk meg sok-sok tejföllel, majd a tetejére szórjunk finom prézlit.
Mehet a sütőbe, és amikor a tejfölös tető megpirul, már kész is.

2 megjegyzés: