2011. január 8., szombat

Ördögpirula


Gyerekkorom kedvence. Piri néni sütötte nekünk először, aztán már mi is meg tudtuk csinálni. Na persze csak felnőtt jelenlétében, hisz forró zsiradékban kell sütni.
Jó ideig kerestem a receptet, mivel Piri néni elköltözött mellőlünk, anyuék pedig nem őrizték meg a receptet. A Nők Lapja cafen kerestem sokat, kaptam is ötleteket, végül Szamóca oldalán találtam meg 5 perces fánkként.

Mivel itt a farsangi szezon, fánkot szerettem volna sütni, Peti pedig erre szavazott. Gyorsan megvolt. :)

Hozzávalók:
- 2dl tejföl/joghurt/kefír, 10 enyhén púpos evőkanál liszt, 1 evőkanál vaníliás cukor, 1 tojás, csipet só, 1 kiskanál sütőpor, fél citrom reszelt héja, 5dkg csoki aprítva/mazsola/dió, olaj a kisütéshez, kakaó porcukorral elkeverve a fánk hempergetéséhez.

A tejfölt a tojással, sóval, vaníliás cukorral és a citrom héjával összekeverjük. Nem kell túl keverni, csak annyira, hogy összeálljon. A lisztet a sütőporral összekeverem, majd a tojásos keverékkel összedolgozom. Én csoki darabkákat kevertem most bele.
Kiskanállal szaggatom a forró olajban, és barnulásig sütöm. Nem kell forgatni, mivel magától átfordul.
Majd a kakaóba forgatom, és mind megeszem :)))

4 megjegyzés:

  1. Jujj, de jól néznek ki!
    Éppen tegnap volt nálunk, bár én teljesen máshogy készítem, viszont a végeredmény ugyanígy fest. Nagyon szeretjük, fánkszezon ide vagy oda, egész évben jöhet! :)

    VálaszTörlés
  2. szia :)
    Fent van a blogodon? Megnézném, mert még ez sem a 100%-os Piri néni verzió szerintem :)))) hátha... ;)
    Örülök, hogy tetszik.
    A fánk pedig nálam is bármikor jöhet ám, most februárig még egy pár félét kipróbálok, ha már kicsomagoltuk a receptes füzeteimet a dobozokból. :)

    VálaszTörlés
  3. Juj tényleg nagyon jó. Imádom a fánkokat

    VálaszTörlés
  4. Szió, igen fent, ugyanígy ördögpirula néven. Tej, liszt, tojás és pici sütőpor az összetevői.

    Bevallom, én nyáron is szoktam még szalagos fánkot is sütni, annyira szeretjük. :D

    VálaszTörlés