2010. március 10., szerda

Miss Pavlova járt nálunk

Már régóta szemezek a Pavlova tortával, sok helyen láttam, sokan megcsinálták. DolceVitánál láttam utoljára ezt a tortát, így az övét próbáltam ki. Talán az ő receptjéről hittem el azt, hogy ezt én is megtudom csinálni, hisz Kriszta eddigi összes receptje tökéletesen sikerült eddig (csokis-meggyes torta Peti szülinapjára, Tiramisu, rozmaringos-citromos csirke a könyvéből, stb. stb.)
Kapóra jött a mélyhűtő ürítési project. Tele vagyok lefagyasztott tojásfehérjével. Ezt sokan, sokféle képpen csinálják. Próbálkoztam már én is a zacskóval, nekem ez valahogy nem jött be, próbálkoztam, hogy egyben fagyasztok x darabot, de ahány recept, annyi tojásfehérje, és nem szeretem darabolni. Így maradtam a mini IKEA-s dobozokban való lefagyasztásban, majd onnan kipattintom, és beledobom egy nagy dobozba, ami megy vissza a mélybe. Sütéskor pedig annyi "kocka" tojásfehérjét veszek ki, amennyit a recept ír. Nekem ez a tökéletes megoldás.

Nagyon féltem ettől a tortától, így utólag már nem is értem, hogy miért? Egyetlen gondom volt csak, hogy ennél a receptnél fontos a pontos hőfok, és szerintem az én sütőm nem olyan hőfokon süt, mint ahogy a fokozatokhoz az fel van tüntetve. De nem baj, most nagyjából tudom, hogy mennyivel kell visszább vennem a fokozatot ahhoz, hogy ez a süti tökéletes legyen.

Merthogy lesz következő alkalom, több okból is. 1. Még mindig sok tojásfehérjém van. 2. Isteni finom ez a torta. 3. egyszerűen elkészíthető, nem egy macerás dolog.


Hozzávalók:
  • 4 szobahőmérsékletű tojásfehérje
  • 25 dkg porcukor
  • csipet só
  • 1 evőkanál ecet (10%)
  • 2 evőkanál barnacukor
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 1 evőkanál étkezési keményítő

Melegítsük elő a sütőt 150 fokra. Kezdjük felverni a tojásfehérjéket egy csipet sóval, majd apránként kezdjük el hozzáadni a porcukrot és a barna cukrot. Ezalatt nagy fokozaton verjük a fehérjét, amíg kemény és fényes nem lesz. Ezután keverjük bele óvatosan az ecetet és a keményítőt, majd a kakaóport. Én ezt már csak kézi habverővel, óvatos mozdulatokkal tettem.



Amikor összedolgoztam, szilikonos sütőpapírt tettem egy tepsibe, lekentem olajjal, és egy kb. 20 centis átmérőjű kört formáztam a tojásfehérjés masszából.
A sütőt 120 fokra állítom, és kb. 65-70 perc alatt megsütöm, szárítom a tésztát. Ne nyitogassuk a sütőajtót, miután lejárt a sütési idő, még nem vettem ki, hanem a sütőajtót résnyire nyitva hagytam pihenni egy kicsit a tortát.

Majd sok-sok finom tejszínhabot pakoltam a tetejére, arra gyümölcsök és reszelt étcsoki.



Szerintetek mennyi idő alatt ettük meg??? ;)

Fokhagyma krémleves - Garffytól NEKÜNK!!!

Párom imádja a leveseket, a krémlevesektől kezdve a húslevesekig bármi jöhet. Hétfőn itthon voltam, agyaltam azon, hogy mi is lehet az, ami jó lesz két napra (hétfő esti vacsira, keddi ebédre mindkettőnknek) Mélyhűtő ürítési projectemben részt vett a másodikként elkészülő hurka, idén az utolsó már, inkább a friss üde ízeket várjuk nagyon. Négy tojásfehérje is kikerült a mélyből, ebből lett a Pavlovám, de mi az, amihez nem kell boltba mennem, és itthon van hozzá minden?? Sok mindenen agyaltam, majd rájöttem, Peti régóta szeretne fokhagyma krémlevest enni, így felugrottam a miner.hu-ra, beírtam a leves nevét, és kidobott sok-sok blogger társamat, majd Garffyka oldalán szembe jött velem Ő, az igazi. Na persze csak a fokhagymalevesek terén, mert más téren már foglalt ez a poszt természetesen ;)


Hozzávalók:
  • 2 fej fokhagyma
  • 5 dkg vaj
  • alaplé
  • 2-3 dl tej
  • só, bors, szerecsendió
  • 1 natúr tömlős sajt, vagy 2-3 macisajt

A vajat felhevítem habzásig és a fokhagymát összetörve egy percig pirítom rajta. Kb. fél-háromnegyed liter alaplével felöntöm, fűszerezem. Forrásig főzöm, majd a tömlős sajtot belenyomom és addig kevergetem, amíg a sajt el nem olvad. Ezután felöntöm a tejjel és főzöm még egy kicsit.
Az eredeti recept szerint botmixerrel össze lehet ezután turmixolni, de mi szeretjük a fokhagyma darabokat a szánkban érezni, így ez nálunk elmaradt.



Snidling darabokat a végén még lehet bele rakni. Fokhagymás pirított kenyérkockákkal ettük, mely nem is kenyérkocka, hanem kifli karikákra vágva, fokhagymával kikevert olívával megkenve és sütőben megsütve (ez másnap is isteni finom ropogós, ma ez a reggelim is finom teával).

2010. március 5., péntek

Bounty-s kenyér és muffin

Szepykénél jártam valamelyik nap (na nem mintha nem mindennap felmennék hozzá :)))) és megakadt a szemem ezen a sütin... bounty, nyammmm...
Sziszka, ajánlom figyelmedbe!!! Giza, Gabinak szintén. Egyből Ő jutott eszembe, amikor megláttam ezt a receptet... :)))

Szeretem Szepykénél azt, hogy nem kell sokat kínlódni egy sütivel. Mániákusan elcsúszok az ebéd (nálunk ez vacsora inkább) elkészítésével, így ez a recept roppant jól illik az én rossz időzítési szokásaimhoz. Ajánlása ellenére én nem Született feleségeket néztem, amíg sült, hanem egy gyors ebédet összedobtam.

Valószínűleg az én püspökkenyér formám kisebb, mint Szepyke formája. Így én a maradék anyagból még egy hatos muffin formát is megtöltöttem. Nagyon jól működött abban is a tészta.


Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt átszitálva
  • 10 dkg cukor
  • 12 dkg margarin
  • 2 tojás
  • 6 db bounty csoki
  • 1,2 dl tej
  • 3 evőkanál narancslé
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 1/4 zacskó sütőpor
A mázhoz:
  • 5dkg csoki(ét)
  • 1 evőkanál vaj
  • kókuszreszelék

A vajat és a cukrokat habosra keverjük, majd hozzáadjuk a felvert tojásokat egyesével. Majd mehet bele a liszt a sütőporral, a narancslé, és a tej. Jól kikeverjük, majd püspökkenyér formába öntjük, és belenyomkodjuk a bounty csokikat. A csokik ne érjenek le a forma aljára. 180 fokon süssük kb. 50 percet. A tűpróba az igazi.

Amikor megsült, olvasztott csokival megkenjük, vagy csorgatjuk rá, és megszórjuk kókusszal.




És mind betermeljük!!!! Erre termett!!!!

Etalon kalács - Pillangótól

Megtörtént a nagy találkozás. Igen!!! Ez a kalács ISTENIIIII!!! Isteni frissen, melegen, isteni kihűlve, isteni kétnaposan!!! Szóval nem keresek tovább (mondjuk azért újdonságokra mindig vágyik az ember, tehát tuti fogok másfajtát is sütni) A kalács és anyósom mennyei lekvárjai is jól érzik együtt magukat, főleg a gyomrunkban :)))

Pillangó egy négy fős családra tervezett kalács adagját adta meg nekem, de mivel mi ketten vagyunk, ezért én feleztem az adagot, és szerintem egy ideig ezt is fogom használni.
Sajnos türelmetlen jellememből adódóan nem kelesztettem másodszor eleget, ezért picit szalonnás lett a vége, ahogy itt a képen is látjátok, de a következő már TÖKÉLETES lesz, mint Pillangóé.


Hozzávalók (2 főre)

  • 35-40 dkg langyos liszt
  • másfél bögre tej
  • 3 evőkanál cukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2 - 2,5 dkg olvasztott vaj
  • 1-2 tojás sárgája
  • csipet só
  • másfél teáskanálnyi keserű kakaópor

Felfuttatom az élesztőt egy kevés langyos tejben a szokásos módon. A lisztet, a cukrot és a sót összekeverem, majd a felfuttatott élesztőt és a tojássárgákat hozzáöntjük, majd apránként a maradék langyos tejet is. A géppel szép hólyagosra dagasztjuk a masszát, majd amikor teljesen összedolgoztuk a tésztát, hozzáöntjük a langyos vajat. Tovább dagasztjuk. Amikor kész, a tésztát kettévesszük, és az egyikbe beledolgozzuk a kakaóport.
Kelesztjük, majd amikor megkelt, egy-egy rudat sodrunk a sárga és a barna tésztából, majd összetekerjük. Én püspökkenyér formában sütöttem, szilikonos sütőpapíron. Formázás után még egy kicsit hagytam kelni, majd tejjel lekentem és mehetett a sütőbe.
40-50 perc alatt 180 fokos sütőben sütöttem.



2010. február 26., péntek

Csirkés felfújt


Sok gasztro újságot olvasok, miután megtanultam az alapokat, természetesen anyutól, utána sok-sok internetes sikertelenség után (szerintem akkoriban nem voltak még gasztroblogok, ahol 100%osan letesztelt receptek voltak, sok-sok véleménnyel) ajánlotta valaki, hogy vegyem meg a príma konyhát. (akkoriban kezdett az az újság) Szóval ezzel kezdődött a gasztro újság őrület. Aztán jött a Vidék Íze, ebben is remek ételeket találtam rendszeresen, majd jött a Fakanál (ami azóta megszűnt sajnos), majd egyszer a kezembe akadt egy Magyar Konyha, és annyira fantasztikus recepteket találtunk bennük, hogy egészen a megszűnésééig vettem (lehet, hogy a Vidék Íze és a PMK is megszűnik, mert elkezdtem vásárolni???)

Ez a csirkés felfújt az ehavi Vidék Ízében volt, nagyon megtetszett, igaz, nekem nem 100%osan olyan lett, mint ahogy a képen volt, de az íze... nyammm... kicsit hasonló a Márvány csirkéhez, amit szintén felfogok tenni ide majd, de azért más is egy kicsit.


Hozzávalók:

  • 30-40 dkg csirkemell
  • 20 dkg sajt
  • 10 dkg vaj
  • 15 dkg liszt
  • olaj, fokhagyma (én granulátumot választottam most)
  • 3 dl tej
  • 2 fokhagyma
  • só, bors, szerecsendió
  • 5 tojás

Az egy centis darabokra vágott csirkemellet olajon picit megpirítjuk, én itt megszórtam egy kis fokhagyma granulátulummal, majd félrerakjuk.
A vajon megpirítunk 15 dkg lisztet, barnulásig, majd felöntjük a forró tejjel, és besűrűsítjük. Ezután belereszeljük a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és megszórjuk szerecsendióval. Ezek után belekeverjük a sajtot lereszelve és a tojásokat. Amikor összefőtt, beleöntjük a húst, és kicsit összefőzzük, majd egy őzgerinc formában (ami ha nem szilikon, legyen kivajazva, vagy sütőpapírral kibélelve) kisütjük olyan 180 fokon kb. 25-30 percig.



A recept szerint répát kellett volna lereszelni, és azt rakni a formába először, majd újhagymát szintén feldarabolva, nekem most nem volt otthon újhagymám, így ezt kihagytam. Viszont a már emlegetett márványcsirkének a mintájára, ezt is lehet úgy csinálni, hogy baconnel béleljük ki a formát, és abba öntjük a masszát.

Krumplis pogácsa - Anikótól


A minap Anikónál láttam meg ezt a fantasztikus pogácsát. Szeretem a pogácsákat, nagyon-nagyon!!!
Ideális a reggeli kávézásom mellé, reggelinek, csak úgy csipegetni, uzsonnára, bármire!!! :))))


Anikónál annyira gyönyörűen csillogtak a képeken, hogy nem bírtam kihagyni, és úgy érzem, hogy nagyon jól tettem!!!!!!




Hozzávalók: (kb. 30 db lett nekem, de én nem szoktam magasra csinálni őket)


  • 40 dkg liszt
  • 4 dkg élesztő
  • 25 dkg van
  • 2-3 szem főtt krumpli összetörve
  • 3 kávéskanál só
  • 2 tojássárgája

A hozzávalókat összegyúrjuk, az élesztőt nem kell külön felfuttatni, gyönyörűen megkel a tészta így is. Szép, hólyagos félkemény tésztát kapunk, majd duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát kinyújtjuk, egy ujjnyi vastagságúra. Majd pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztát, a tetejét bevagdossuk és tojással megkenjük.
Kb. 15 perc kelesztés után meleg sütőben 15-20 perc alatt szép pirosra sütjük.






Csirke - sütőtökkel


Imádom a sütőtököt. Nem lehet vele betelni. Ki szeretném próbálni más felhasználási lehetőségeit is, mint a sült tök. Találtam is Dolce Vita oldalán egy fantasztikus receptet, ami egyszerűségében adja nagyságát. Hogy miért? Nem kell hozzá sok minden, a két fő alkotó elemet kivéve minden megtalálható egy átlagos háztartásban hozzá, gyors, és finom...

Hozzávalók:

  • 4 egész csirkecomb (lehet csak alsó is, akkor 8)
  • 1 kg sütőtök
  • oliva, só, bors,
  • 20 zsályalevél (nekem nem volt friss, így szárítottat használtam)
  • 2-3 fej lilahagyma

Ha egész csirkecombból csináljuk, akkor vágjuk ketté őket, majd sózzuk és borsozzuk őket, majd rakjuk bele őket egy nagyobb tepsibe. A sütőtököt mossuk meg, és daraboljuk fel, majd dobáljuk a húsok köré, és a húsokra, ahogy érjük. Én nem az eredeti recept alapján levő nagy szeleteket csináltam, hanem kisebb kockákat, isteni édesek lettek, ahogy átsültek. A lilahagymákat vágjuk nagy szeletekre, majd ezeket is dobáljuk a tepsibe. Ezeket is fűszerezzük meg (só, bors) majd a zsálya leveleket is rakjuk rá. Végül kis olívával locsoljuk meg

Előmelegített sütőben süssük 200 fokon kb. 50-55 percig. Az első 30 percet alufólia alatt, majd vegyük le róla a fóliát, és anélkül is süssük, amíg szép ropogós és piros nem lesz a hús.