2011. január 13., csütörtök

Heti menü

Ehhez a bejegyzéshez képet nem hozok, hisz itt most csak az ötletadás a lényeg.

A tengergyümölcsei rizottó kitartott keddig, így csak kedden kellett főznöm.
Rakott zöldbabot csináltam. Ami nekem most picit sótlan volt, pedig a szerelmi életemmel semmi gond nincs, sőőőt. :)))
A kakaós csiga, amit ma raktam fel, két napig reggelink is volt.
Hétvégi tervek:
Hamburgert sütünk, sok-sok salátával fogjuk enni.
Vasárnap pedig egy jó kis zúza pörköltet fogok csinálni.
A levesen még agyalok, erre akár ötleteket is várnék :)

Kakaós csiga


Az elmúlt két hétben új blogokat fedeztem fel, amiket/akiket eddig is ismertem, de sosem voltam aktív olvasójuk. Amikor olyan oldalt fedezek fel, ami tetszik, azt végigolvasom, az elejétől, így megismerve a személyiségét is a bloggernek. És természetesen bőszen mentegetem a recepteket is ilyenkor.

Szerintem egy ideig sok ilyen receptet fogok hozni, amiket tőlük szereztem, természetesen a forrás megjelölésével, ahogy az szabályos :)


Kakaós csiga / Macikonyha

Hozzávalók:
50dkg liszt, 7dkg puha vaj, 2tk szárított élesztő, 3dl tej, csipet só, 1 tojássárgája, 4 evőkanál cukor.

A recept eredetileg úgy szólt, hogy kenyérsütőben a dagasztó programban dolgozzuk össze a tészta hozzávalóit, majd a ruganyos tésztát kézzel még dolgozzuk át és kelesszük formázás előtt.
Nekem nincs kenyérsütőm (kezdem úgy érezni, hogy nincs is rá szükségem), ezért én a hozzávalókat a spirálos karral bedagasztottam, majd kelesztettem. Viszont nem abban az iramban kelt, ahogy én szerettem volna, így azt ajánlom, hogy az élesztőt tejben fel kell futtatni, majd úgy összedolgozni a többi hozzávalóval.

Amikor megkelt, egy nagy téglalapot gyúrtam belőle, vastagságra nagyjából félcentisre nyújtottam, majd megkentem olvasztott vajjal, és megszórtam 3 evőkanál kakaópor és egy bögre cukor keverékével. Szorosan feltekertem, majd két másfél centis szeletekre vágtam a tekercset.

Szilikonos sütőpapírt raktam a tepsikre, majd ezekre sorakoztattam a felszeletelt csigákat, és 175fokra melegített sütőben nagyjából 10-12 percet sütöttem. Ezek után másfél evőkanál olvasztott vaj és másfél dl tej keverékével meglocsolgattam a kis csigákat, és visszatoltam a sütőbe, majd még 10 percet sütöttem.


Bevallom, nekem nem ez volt a legtökéletesebb kakaós csigám, de ezt is ki kellett próbálnom. Ízre egyébként nagyon finom, nekem inkább a töltelék volt túl erős. Van egy megszokott bejáratott receptem, amit szerintem meg fogok sütni még a nyár előtt. Ott jóval krémesebb a töltelék, ezért szeretem annyira.

2011. január 9., vasárnap

Croissant - újra képekben


Új elhatározásom van. Reggelire kevesebbszer szeretnék szendvicset vinni, vagy ha szendvics, akkor is inkább a házi zsömlét/kiflit részesíteném előnyben.
Úgyhogy újra előveszem azokat a recepteket, amiket már kipróbáltam, és reggelire is bevethetőek.

Így történt Garffyka Croissant-jával is, amit Ő is Limaránál látott. Már sütöttem, de most hoztam a különböző fázisokról képeket is. Na jó, a tészta összedolgozásáról nem, akkor még nem terveztem, hogy sokat fotózok, de aztán a párom elkezdett kattogtatni, és így a tésztalapok vajazásától már fotóztam, na itt sem mindent, de nem baj, ez is több, mint amennyit szoktam.

Ismét isteni lett, és szép is. Most két napra van reggeli :)))

Csokis és sajtos készült. Én a sajtosat szeretem nagyon, csak azt bántam, hogy nem volt füstölt sajtom itthon.




















2011. január 8., szombat

Ördögpirula


Gyerekkorom kedvence. Piri néni sütötte nekünk először, aztán már mi is meg tudtuk csinálni. Na persze csak felnőtt jelenlétében, hisz forró zsiradékban kell sütni.
Jó ideig kerestem a receptet, mivel Piri néni elköltözött mellőlünk, anyuék pedig nem őrizték meg a receptet. A Nők Lapja cafen kerestem sokat, kaptam is ötleteket, végül Szamóca oldalán találtam meg 5 perces fánkként.

Mivel itt a farsangi szezon, fánkot szerettem volna sütni, Peti pedig erre szavazott. Gyorsan megvolt. :)

Hozzávalók:
- 2dl tejföl/joghurt/kefír, 10 enyhén púpos evőkanál liszt, 1 evőkanál vaníliás cukor, 1 tojás, csipet só, 1 kiskanál sütőpor, fél citrom reszelt héja, 5dkg csoki aprítva/mazsola/dió, olaj a kisütéshez, kakaó porcukorral elkeverve a fánk hempergetéséhez.

A tejfölt a tojással, sóval, vaníliás cukorral és a citrom héjával összekeverjük. Nem kell túl keverni, csak annyira, hogy összeálljon. A lisztet a sütőporral összekeverem, majd a tojásos keverékkel összedolgozom. Én csoki darabkákat kevertem most bele.
Kiskanállal szaggatom a forró olajban, és barnulásig sütöm. Nem kell forgatni, mivel magától átfordul.
Majd a kakaóba forgatom, és mind megeszem :)))

Rizottó a tenger gyümölcseivel

Nem tudok profin rizottót csinálni. Azonban Vrábel Kriszta könyvét forgatom sokat, alapjaiban azt követtem, de biztos van kivetni való abban, ahogy megcsináltam, de a végeredmény kárpótolt. Isteni lett, és akkora adaggal készült, hogy akár négyen is lehettünk volna rá.

Hozzávalók:
- 40dkg rizottó rizs, tengergyümölcse mix 50dkg, fokhagyma, 1dl fehérbor, só, bors, olíva olaj, 1-1/5 l alaplé.

Az olajon megfuttatom a fokhagymát, majd a rizst és a tengergyümölcseit megpárolom picit rajta. Ezután felöntöm a borral, és addig főzöm együtt őket, amíg a bort teljesen fel nem veszi a rizs, ízesítem, majd az alaplét merőkanalanként addig adagolom, amíg a rizs meg nem puhul. Folyamatosan kevergetni kell.
Tálaláskor parmezánnal megszórom.

Paradicsomleves


Jó-jó, tudom, hogy ez egy alap leves, mit keres egy gasztro oldalon. Viszont visszagondolva kezdő koromra, nem az extra ételeket kerestem a neten, hanem alap ételeket. Ezt sokan az édesanyjuktól tanulják meg, nálam is így történt, de szívesen kipróbálnám mások receptjeit is, Maimóninál találtam is egyet, az lesz a következő, ha párom paradicsomlevest követel. Addig is fogadjátok szeretettel a mi paradicsomlevesünket, és ha eltér a Tiédtől, próbáld ki.

Hozzávalók:
- 1l paradicsomlé, 1 konzerv paradicsomsűrítmény, só, bors, olaj, cukor, zellerlevél/petrezselyem, tészta.

Híg rántást csinálok, majd felöntöm a paradicsomlével és a paradicsomsűrítménnyel. Ízesítem, és felforralom. Betűtésztát vagy cérnametéltet teszek bele.
Cukrot a végén szoktam belerakni. Ízlés szerint természetesen, tudom, ez egy kezdőnek nem támpont, de azért kóstolgatás közben rá lehet jönni, mennyi kell belőle.

2011. január 2., vasárnap

Boldog Új Évet!!!

Kicsit késve ugyan, de minden kedves Olvasómnak Boldog Új Évet Kívánok!!!

Most csak képeket hoztam, a receptek talán holnap megérkeznek.


Először egy kis virslis gyors ebéd, az új konyhai kütyümmel. Anyósoméktól Hot Pan-t kaptunk, és egyből be is üzemeltük. Bacon-virsli-sajt keverékéből készült az újévi ebédünk.



Majd Anyósom isteni sós rudacskáit próbáltam utánozni... szokásosan kevesebb sóval, mint kellett volna, de isteni, és puha a második nap is. Nagyon szeretem a sós sütiket.





Valamint egy újabb kép a konyhámról, párom csinálta, amíg várt rám.