2010. december 24., péntek

Az új családtag, blogom fő munkatársa

Nagy vágyam volt egy jobb fényképezőgép, mint amit eddig használtam. Azt hittem, hogy ez sokáig csak álom marad, mivel az építkezés után nem gondoltam, hogy megengedhetünk magunknak egy ilyen kiadást.

Azonban Jézuska megkönyörült rajtam, hisz tudta, hogy mennyire szeretném, és hogy a blog szempontjából is fontos lenne a képminőség javulása.

Ma, a karácsonyfa alatt várt engem Ő:



Párom azzal az utasítással adta át az ajándékot, hogy a használati utasítást olvassam el, mert sokat tanulhatok belőle. A ma esti vacsorát már végigfotóztuk (leginkább Ő), minden egyes dolgot folyamatosan lefotózunk (szintén inkább Ő). Ígérem, én is nekiugrok, és tanulgatok, de van már tippem is, hogy kit kérjek meg a tanuláshoz. Bár én az a típus vagyok, akinek magyarázzák el a dolgokat, és mutassák is meg, és azt hasznosítom. Lusta vagyok az utánajárásban. Hát, lehet, hogy ez is egy azon dolgok közül, amiket az Új Évben meg kéne fogadnom, miszerint fejlődök ebben (is).

A következő bejegyzésemben hozom az új géppel készült vacsora képeket, kis leírással körítve.

Boldog Karácsonyt!


Ezúton szeretnék minden Olvasómnak, Gasztro Blogger Társamnak nagyon-nagyon boldog Karácsonyt kívánni.

... és egyben várom a képes beszámolókat is :)))

2010. december 21., kedd

Karácsony nálunk


Idén nem vagyok túlzottan karácsonyi hangulatban... nem tudom az okát, egyszerűen nem jön. Pedig nagyon készültem a tavalyira, a régi lakásban.Két héttel karácsony előtt fel volt díszítve a lakás, a sütik megtervezve, menü összeállítva, a bevásárlás már előtte egy héttel megvolt. Kézzel készített ajándékok tömkelege, nagyon kevés dolgot kellett csak vennünk.
Annyira jó érzés volt, izgatott voltam. Most miért nem??? Karácsonyi hangulatot akarok!!!

Szerintem ezt megérezhették egy páran, mert ma a postás két karácsonyi üdvözlőlapot is bedobott a levesládánkba. Az egyik sógoroméktól jött, Ők csinálták, nagyon jópofa. A másik pedig NLC-s topiktársamtól, Zsuzsitól érkezett, keresztszemes technikával készített nekem egy karácsonyfadíszt. Nagyon szép, fel fog kerülni a fára, annyira tetszik.
Nagyon szépen köszönöm nekik ezeket a levelezőlapokat.

Ma a munkahelyemen is kaptam ajándékot. Petu barátnőmmel együtt dolgozom, és Ő lepett meg egy csomaggal. Volt benne olyan, amiről tudta, hogy nekem még nincs a konyhámban. Húshőmérő. Kaptam egy nagyon szép teásbögrét, mostanában rengeteg teát iszom, szerintem ezt is kileste ;) Valamint kaptam egy fadobozkában isteni finom kézzel készített csokit és marcipán bonbont. Azt kell, hogy mondjam, az a csoki: ISTENIIIIII!!! Gyerekkorom ízét idézi, szóval holnap meginterjúvolom, hogy hogyan is készült, és a forma. Hol szerezhette???? Én is akarok :)))))


Szóval elkezdődött a karácsonyi hangulat a lelkemben. De a legfontosabb, a legnagyobb ajándék nekem, hogy velem van az, akit szeretek, és Ő is szeret engem. A szenteste is inkább erről fog szólni nálunk, hogy együtt legyünk, gyertyát gyújtsunk, és egy jó ízű falatozás közben jót beszélgessünk...

Apropó falatozás.

Szentesére kell csak főznöm, mert 25-én és 26-án rokonoknál leszünk.
Nekem a Szüleimmel töltött Szentesték mindig halászlével, rántott ponttyal és majonézes krumplisalátával teltek. Tavaly nem ettem ilyeneket, és rettenetesen hiányzott. Így idén, mivel időm sem igazán volt arra, hogy keresgéljek, kutakodjak, és még meg is kívántam, másodiknak rántott ponty lesz majonézes krumplisalátával. Tavaly kipróbáltam egy NLC-s karácsonyi topikon ajánlott előételt, így ezt idénre is megtartottuk, annyira finom volt. Ez a mandarinos ráksaláta lesz. Desszertnek közvetlen a szentestére pedig a nők lapja konyhájában talált kókuszos csokis karácsonyi süti lesz.
Sütöttem még mézes puszedlit. Receptnek az NLC-n már körbejárt Bilonka félét használtam, ez tavaly is bevált, így idén sem kerestem másikat.

A többi gasztrobloggerrel ellentétben én nem fogok otthon elkészíthető ajándékokkal meglepni Titeket, és nagyon nagy karácsonyi vacsora képek sem lesznek, de nézzétek el nekem ezt most, majd jövőre... ;)

Hoztam egy pár képet, amit ma csináltam a meglepetéseimről.







2010. december 15., szerda

Napi menű

Ahogy ígértem, mindig hozom, hogy mit főztem, mi volt az adott napon az asztalunkon, hátha ezzel is ötletet adok valakinek, mit is főzzön.

2010.12.14.

Póréhagymás füstöltsajt-krémleves

2010.12.15.
Póréhagymás füstöltsajt-krémleves
Pörkölt szaftos tunkolós zsömle tejföllel és snidlinggel

2010.12.16.
Krumpli főzelék, pörkölt.



A ma esti vacsoránk némi magyarázatra szorul. Ez már egy rítus nálunk. Alig várjuk, hogy a pörkölt elkészüljön, és tunkolhassunk bele kenyeret vagy zsömlét. Én mindig megkenem még tejföllel is, ma pedig snidlinget is szórtam rá. Egyszerűen isteni :)))

Póréhagymás füstöltsajt-krémleves


Csibénél bukkantam rá erre a tartalmas téli levesre.

Ajánlom mindenkinek, aki munka után gyors vacsorát szeretne tálalni. Hisz 20-25 perc alatt készen van, és még mosogatni sem kell sokat utána.


Hozzávalók:

1 kisebb fej vöröshagyma, 1 póréhagyma, 1l alaplé, 2dl tejszín, 1ek liszt, 20dkg karavánsajt.

A vöröshagymát kockára, a pórét pedig karikákra vágom. Kevés olívaolajon megpárolom őket, majd a liszttel meghintem. Ezután felöntöm az alaplével. Botmixerrel kicsit turmixolom, de azért jó, ha kicsit darabos marad. Beleöntöm a tejszínt és a sajtot, majd összeforralom.

Tálalásnál kis camambertes pirítóst rakok rá, és megszórom snidlinggel.


2010. december 12., vasárnap

Torta della nonna ai pinoli - DV


DolceVita könyvét gyakran használom, kiemelt helye van a szakácskönyveim között.
A Tiramisu, a Pizza tészta az ő receptje alapján készül a konyhámban. Csináltam már tőle egyszerű grillezett húsokat, tésztákat.

Most ismét desszertet sütöttem tőle, névnapom alkalmából elkészítettem Nagyi citromos, fenyőmagos tortáját.

Hozzávalók:
A krémhez: 5dkg liszt, 5dl tej, 1 citrom reszelt héja, 5 tojássárgája, 10dkg cukor, 5dkg vaj.
A tésztához: 35dkg liszt, 10dkg cukor, 10dkg vaj, fél zacskó sütőpor, egy egész tojás, egy tojássárgája, egy citrom héja, egy csipet só.
Tetejére: 5dkg fenyőmag, porcukor

Először a krémet csinálom meg. Felforralom a tejet a citrom héjával. A tojássárgákat habosra keverem a cukorral, majd hozzákeverem a lisztet úgy, hogy csomómentes legyen. A tej alatt takarékra rakom a lángot, és belecsurgatom a tojásos keveréket, lassan főzöm addig, amíg sűrű krémet kapunk. Ezután belekeverem a vajat, eldolgozom, és hűtőbe teszem 2-3 órára.

A tésztához a lisztet elkeverem a cukorral, vajjal, sütőporral, az egész tojással és a tojássárgájával, a citromhéjjal és a csipet sóval.
Összegyúrom, majd pihentetem egy órát a hűtőben.

Az eredeti recept szerint 26-28 centis tortaformában kell kisütni, de nekem nem lett olyan magas ezzel a mérettel, így én a következő alkalommal ettől kisebb tortaformát fogok használni.
A formát kivajazom, majd liszttel meghintem.
A tészta 2/3-át kinyújtom úgy, hogy perem is legyen a tésztából a formában. Ebbe beletöltöm a kihűlt krémet, majd a tészta 1/3-ából a tetejére nyújtok egy vékony lapot. A széleket összenyomkodom.

A fenyőmag mehet a tészta tetejére, majd 180 fokos sütőben 40 perc alatt készre sütöm. Ha kihűlt, porcukorral meghintem.

A 100.


Ez a 100. bejegyzésem. Gondolkodtam, hogy legyen-e ez külön bejegyzés, és írjak erről valamit, de aztán a mai nap megoldotta ezt a kérdést. Pont ma voltam úgy, hogy le tudtam fotózni a konyhát, igaz, még nem 100%-os készültségében, mert nem volt idő mindent a helyére tenni, és pont sütés közben is voltam, de mivel volt fény, így megtettem.

Legyen ez a bejegyzés a konyhának szentelve, hisz a blog is ebből táplálkozik.

A konyhámról: több álmom is teljesült vele. Hatalmas munkapult, a kedvenc színeim vannak benne, az ablakom párkányán elférnek a fűszernövényeim, és ez az ablak a munkapulttal együtt van. A mosogatóm nagy, és a sütő is az, amit megálmodtam.

A legfőbb álmom is teljesült, és már éltem is vele: a cicámat az ablakon tudom beengedni. Tudom, hogy gyerekes, de ez is fontos volt nekem.

Szóval minden megvalósult, amit szerettem volna. Nagy segítségem volt a sógorom személyében, aki ezzel foglalkozik, így amit mi megálmodtunk, azt Ő kivitelezte, és párom unokatestvérével összerakták nekünk.





Fogadjátok szeretettel. Természetesen hozok majd még képeket, amikor meglesz a karácsonyi díszítés is, és a szakácskönyvek is a helyükön lesznek.