2012. november 2., péntek

Angol muffin


Alexa Christinél találtam már hónapokkal ezelőtt a kedvenc reggelizős muffinunkat, és úgy döntöttem tegnap, hogy most el is készítem.
Az étteremláncnál semmi mást nem szeretek, csak ezt a reggeli muffint, ezért havonta egyszer el szoktunk menni reggelizni.

Most úgy döntöttem, hogy ezentúl nem megyünk, ugyanolyan finom és én csinálom, tehát tudom, hogy mi van benne :)

Minimális hozzávalót igényel, nem kell nagy kelttésztás tudomány hozzá, sok házi feladatot el tudunk végezni, míg kel.


Hozzávalók:
30dkg liszt (BL80), 2,5dl hideg víz, 2dkg élesztő, 1 teáskanál porcukor, 2 teáskanál só, 2-3 evőkanál olaj a dagasztáshoz, kevés kukoricaliszt a formázáshoz.


Az élesztőt és a cukrot elkeverem a hideg vízben, majd a sóval elkevert liszttel összedolgozom. Kézzel elegendő, nem kell hozzá dagasztógépet elővenni. A végeredmény lágy, ruganyos, ragacsos tészta lesz. 
Pihentetem 10 percet, majd a dagasztótálban felkaparom és egy kevés olajjal átgyúrom. Tetejére kis olajat csurgatok és pihentetem. 20 perc múlva ugyanezt végigcsinálom, aztán 30 percet pihentetem.
A 30 perces pihentetés után átgyúrom és hagyom állni 10 percet, kinyújtom egy ujjnyi vastagra és 8cm-es köröket szaggatok ki belőle. Szilikonos sütőpapírral borított tepsibe rakom, 30 percet állni hagyom, addig a sütőt előmelegítem 220fokra. Kisütöm és kedvem szerint megtöltöm.

Mi most felvert tojást sütöttünk ki hozzá majd azt összehajtogattuk.
Sült gomba és bacon járt még hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése