2015. január 8., csütörtök

Joghurtos zsömle




Nyáron Bettusnál vendégeskedtünk és ott ettünk isteni reggeliket. 
Házi kecskesajt, házi májkrém, nyúl sütve, vargánya krémleves, és még sorolhatnám.
Petinek nagyon ízlett Bettus saját készítésű zsömléje, így elkértem a receptet és elkezdtem én is sütni. Most már csak az alapok hasonlítanak az eredetire, de anélkül nem lenne ilyen finom :) 


Hozzávalók:
60 dkg BL-55-ös liszt, 
35 dkg teljes kiőrlésű liszt (bármilyen lehet, tönköly, rozs, stb.), 
5 dkg magvak (napraforgómag, lenmag, szezámmag, stb.)
2 kk só, 
1 ek cukor, 

5 dl meleg víz,
5 dkg élesztő, 
2 dl natúr joghurt,
étolaj


A liszteket, a magvakat, a sót és a cukrot egy keverőtálba szórom. A meleg vízbe belemorzsolom az élesztőt, hozzáadom a joghurtot és az étolajat, majd elkeverem és a lisztes keverékre öntöm. Hagyom 10 percet állni, azután addig dagasztom, amíg szép hólyagos nem lesz a tésztája.
Duplájára kelesztem, formázom (nekem nagyjából 110-120 g-ra jön ki egy zsömle, így lesz 16-17 db ebből az adagból) és 30 perc pihentetés után a  zsömlék tetejét bevágom éles késsel, majd előmelegített 180 fokos sütőben, vízgőzben megsütöm. A pontos időt nem írom, mert mindig máshogy jön össze.
A vízgőzhöz egy tűzálló tálban vizet teszek a sütő aljába még a sütő bekapcsolásakor.
Amikor megsültek, vízzel lekenem a zsömlék tetejét és kihűlve mehetnek a helyükre.

Ez a mennyiség nálunk 3 napig elég és nagyjából addig van friss hatása is. Sokszor a harmadik napon én már pirítósként eszem.



Alaprecept hozzávalói:
1 kg liszt, 2 kk só, 1 ek cukor, 5 dl meleg víz, 5 dkg élesztő, 2 dl natúr joghurt, étolaj.

2015. január 7., szerda

Nyers csokis banántorta



Beni 1. születésnapjára készült. Nem vagyok megrögzött cukor és liszt kerülő, azonban amikor neki készítek ételeket, igyekszem ezeket kerülni. Tudom, hogy fog cukros dolgokat kapni mindenhol, de úgy vagyok vele, hogy nem szoktatom rá, főleg nem ilyen pici korban.
Mivel magvakra már teszteltem és nem volt allergiás semmire, így nyugodt szívvel csináltam meg ezt a tortát.

Ami nagyon tetszett benne (az ízén túl), az az, hogy csak mindent be kell pakolni a késes aprítóba és nyomni a gombot. Ebben volt egy remek segítségem is: BENI :)))
Kaptunk egy nagyon jó kis Bosch aprítót anyósomtól (mindig eltalálja ezeket a gépeket, nem is értem), imádja a kis kezével nyomni a tetejét a kisfiam.


A torta hozzávalói:
eszközigény: késes aprító, 10 cm-es tortaforma a recept szerint (én 16-osban csináltam)

A tortához:
1 csésze áztatott, lecsöpögtetett dió
1/2 csésze őrölt napraforgómag (őrlés előtt beáztattam)
1/3 csésze aszalt datolya áztatva, lecsöpögtetve
1 db érett banán
3 ek keserű kakaópor
2 ek kókuszolaj
1/2 tk őrölt fahéj
1 csipet himalája só
(a csésze 2,5dl)

A karamell réteghez:
7 szem aszalt datolya áztatva, lecsöpögtetve
csipet vanília por
2 ek kókuszolaj


1. Tedd a torta hozzávalóit a késes aprítóba és daráld addig, amíg krémes állaga nem lesz.
2. A kapcsos tortaformát kend ki pici kókuszolajjal majd öntsd bele a masszát és rakd a hűtőbe.
3. A karamell réteg hozzávalóit rakd a késes aprítóba, aprítsd addig, amíg krémes állaga nem lesz.
4. Kend rá a tortára és mehet vissza a hűtőbe. Minimum 1 órát állnia kell, mielőtt szeleteled, de minél több, annál jobb.
5. Opcionálisan lehet rá kakaóport szitálni, én ezt kihagytam, hiszen szülinapi tortának készült és azt vártuk, hogy beleborítja a kis buciját majd :) (jelentem, sikerült ;)



Forrás: Nyers és Egészséges Receptek 



Újra a fedélzeten


Eltűntem, visszatértem :)
Eltűnésem okát sokan tudják, sokan nem, de ez volt a legcsodálatosabb távollétem.

Íme az én csodám: BENI



Mikor kisbabát vártam, fennhangon hirdettem, mit nekem gyerek, itthon leszek, mindent megcsinálok, kertet művelek, kenyeret sütök, a lakás csillogni-villogni fog... hááááát, látszott, hogy még nem volt gyerekem.

Lassan visszatérünk a megszokott mindennapokba, 4-5 hónapja már csak saját zsömlét eszünk, szappanozást és a kence kevergetéseket is tudom csinálni, szóval úgy érzem, hogy ideje itt is megjelenni.
A főzés nagy szerelem továbbra is, viszont kicsit más irányba fordultam, legfőképpen Beni miatt, de ez szerintem természetes.

Mik lesznek ezután?

- kreatívságok
- babaételek másképpen
- kencék
- ötletelések az öko lét tökéletesésére.
- kerti próbálkozások


Remélem akik eddig olvastak, ezután is fognak, azoknak pedig, akik még csak most csatlakoznak, sok jó recept keresgélést kívánok :)