2013. augusztus 25., vasárnap

Alap piskóta



Sokáig mumus volt számomra a piskótatészta sütése. Sosem sikerült magasra, szalonnás volt a közepe, stb. stb.

Mivel egy nagyobb vállalkozásba kezdtem július közepén, így mindenképpen kellett egy tuti piskóta recept. Amit meg is kaptam egy aktív tortázós ismerőstől. Reni mindig ezt használja, és azért neki a heti minimum 1 tortájával van hitele nálam :)


Alap piskóta hozzávalók:

6 tojásfehérje, 6 tojássárgája, 6 evőkanál cukor, , 6 evőkanál liszt, 6 tojásfehérjénként 1 evőkanál víz, 1 sütőpor, 1 csipet só.

A tojásfehérjéket felverem a vízzel és a csipet sóval. Először lassabb fokozaton, aztán ahogy keményedik, úgy magasabb fokozaton. Fontos, addig kell verni, amíg nem lesz szép fényes. Amikor a fehérje már tökéletes, beledolgozom a cukrot, majd a felvert tojássárgákat egyesével beledolgozom. 
A lisztet összedolgozom a sütőporral és fakanálra/szilikonlapátra váltva körkörös mozdulatokkal apránként beledolgozom a tojásos masszába.Óvatosan kell ezt csinálni, hogy ne törjön meg a hab. A körkörös mozdulatokat egy irányba folyamatosan. Bevallom én eleinte ettől féltem a legjobban, de a harmadiknál már tökéletesen tudtam csinálni.


Amennyiben kakaós piskótával szeretnél dolgozni (én is ezt tettem legutóbbi tortám esetében), a 6 evőkanál lisztnél 2 evőkanál helyett ugyanennyi keserű kakaó port tegyél bele (4 evőkanál liszt + 2 evőkanál kakaópor).

Előre melegített 160-170 fokos sütőben tűpróbáig sütöm.


Fontos, amíg nem emelkedett fel, ne nyitogasd a sütő ajtaját, mert összeesik.

2013. augusztus 24., szombat

Csokoládés szilvalekvár



Tudjátok, szeretem a tartósítószermentes életet. Az internet rengeteget segít ebben, így volt ez Ági oldalával is. Már a blog neve is nyugalommal tölt el: szeretetrehangoltan. Minden újonnan csatlakozót külön köszönt Ági, az írásai harmóniát tükröznek, a receptjei pedig? Nos, elég legyen annyi, hogy csak az van benne, aminek benne kell lenni. Lásd példámat: paradicsomlé, hozzávalók: paradicsom. Mi más kell? A lekvároknál nem kell mindenféle befőző cukor és társai, amitől amúgy is falnak tudok menni.
Jó tanács: ha szeretnél a befőzésről, a természetközeli életmódról gyakorlati tanácsokat kapni, látogass el oldalára. Tervezem a novemberben kezdődő hosszú szabadságom idejére, hogy végigolvasom az egész blogot, lesz mit jegyzetelni, terveznem majd.

Mivel elég keveset tudok mostanában postolni, így itt tüntetem fel, hogy miket csináltam meg eddig Tőle:




Szerdán kaptam 6 kg gyönyörű, édes, kezeletlen szilvát nagynénéméktől.
Nagyjából fél kilót meg is ettem két nap alatt.
A többiből gombócot terveztem. A terv felülíródott, mivel Áginál szembejött velem a csokis szilvalekvár receptje. Igazából máshol láttam először, de abban 3:1 befőző valami kellett, amitől mereven elzárkózom, így tovább keresgéltem. Mivel Ági blogját minden befőzés esetében felkeresem, így itt is próbát tettem, és milyen jól jártunk ,)

Ha szereted a szilvát, szereted a különleges ízeket, netán még a csokiért is odavagy, akkor ez a Te lekvárod! Nem lehet abbahagyni. Meg is bántam, hogy mind a 8 üveggel beraktam a dunsztba, mert most három napot kell arra várni, hogy csak úgy rájárjunk nyalakodni :)
Ha sikerül még szilvát szereznem, akkor szerintem csinálok még egy ilyen adaggal.

Hozzávalók:
4,5 kg szilva, 20%-os ecet, 30 dkg cukor (update: a következőben nekünk elegendő lesz csak 20 dkg), 40 dkg étcsoki (minimum 50%-os).

Fontos! Mi alapvetően minimális cukrot fogyasztunk, így a megjegyzések a mi ízlésünknek szólnak, ha Te már a kávédat is két cukorral iszod, maradj a 30 dkg cukornál, én azonban két év alatt teljesen lecsökkentettem a cukor mennyiségemet. 

Update: miután megvagy az alaplekvár elkészítésével, mérd le őket, úgyis turmixolod. Ma 3 kg lekvárhoz raktunk 40 dkg 45%-os valamint 52%-os étcsokit, valamint 25 dkg cukrot. Így nem lett annyira csokis, mint ahogy számoltunk, így a következő alkalommal 3 kg lekvárhoz 60 dkg csokit fogunk rakni, úgy finomabb. 

A szilvát kétszer jól átmosom, félbevágom, és a magot kiszedem belőle. Egy 16 literes fazekat kimosok és 20%-os ecettel kiöblítek, majd úgy öntöm ki belőle az ecetet, hogy minden fala kapjon az ecetből. Minimális fog az alján maradni, azt hagyd ott.
A félbevágott szilvákat a fazékba teszem és kis lángon elkezdem főzni. Forrásig fedő alatt, majd miután felforrt, csak egy fröccsenésgátlót teszek rá. Forrás után a levet elkezdem egy tálba kiszedni. Ebből később szörpöt lehet csinálni. 
Mivel én a lé leszedését kicsit később kezdtem el, így az eredetileg kiírt recepthez képest plusz két óra volt a főzés. Számíts 5 órára, de ne lepődj meg, ha kicsit tovább tart. (én kb. 7 órát főztem).
Ekkorra szépen össze fognak főni a szilvák, amennyiben nem így van, botmixerrel nyugodtan dolgozd össze. 
Amikor szépen összefőtt, beledolgozom a cukrot és a feldarabolt csokit. Jól összekeverem. Amennyiben nem mixelted még az ízesítés előtt, akkor most tedd meg.
Alaposan kifertőtlenített üvegekbe töltöm.
Száraz dunsztban töltenek a lekvárok minimum 3 napot, a legnagyobb bánatomra.

Üveges képet majd a dunszt után fogok feltölteni.




2013. augusztus 4., vasárnap

Krumplileves krumpligombóccal



Aki eddig nem tette, ajánlom, hogy figyelje a Kifőztük menü ajánlóját. A szerkesztők az összes blogger tag receptjeiből válogatva állítják össze naponta. Lehet belőle mazsolázni, én is ezt tettem múlt héten, így két hétig nincs gondom a menüsorunkkal. :)

Hétvégére ezt a finom, húsmentes ám mégis tartalmas levest választottam.
Sok zöldség, krumpligombóc :)

Hozzávalók:
gombóchoz: 50 dkg krumpli, 5 evőkanál liszt, 1 tojás, só, bors, szerecsendió,
leveshez: 50 dkg gomba, 2 sárgarépa, 1 gyökér, 1 fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 teáskanál pirospaprika, 3 evőkanál olaj, só, bors.

A krumplit felkockázva sós vízben puhára főzöm, a főzővizet félrerakva leöntöm róla. A főtt krumplit összetöröm, belekeverem a szerecsendiót, sót, és borsot, majd félrerakom.
A gombát, a sárgarépát és a gyökeret megpucolom és felkarikázom, aztán az olajon megfuttatom őket 2-3 percig. Sózom, borsozom és a pirospaprikával meghintem. A krumpli főzőlevét vízzel kiegészítem másfél literre, majd ezzel felöntöm a zöldségeket, belerakom az egész fej hagymát és a megmosott petrezselyem 3/4-ét. (a maradékot félrerakom a gombóchoz). Puhára főzöm a zöldségeket.
Közben a gombócot összedolgozom a tojással és a liszttel, valamint a maradék petrezselyemzölddel. Amikor a zöldségek megpuhultak, diónyi kis gombócokat szaggatok a forró levesbe.
Amikor a gombócok a leves tetejére feljöttek, készen van a leves.

Tálaláskor friss petrezselyemmel és tejföllel is lehet tálalni, mi most ezek nélkül ettük.


Forrás: kifoztuk.hu